A Microsoft után az iGO navigációs szoftvereit hamisítják a legtöbben
Több mint egy héten keresztül ellenőrizték négy város szaküzleteit a helyi vámhivatalok – több mint negyven millió forint értékben találtak kalózszoftvereket. A tapasztaltak alapján a Nav N Go navigációs szoftverei a legtöbbet hamisított programok a Microsoft termékek után - jelentette be a Nav N Go szoftverfejlesztő cég márkavédelmi képviselete, az IPR Consulting Kft.
Az egri vámhivatal Eger és Gyöngyös városában, míg a szolnoki vámhivatal Szolnokon és Jászberényben tartott szoftver-ellenőrzéseket az elmúlt időszakban. Hét nap alatt számos számítástechnikai és mobiltelefon szaküzletben került sor ellenőrzésre, amely során 14 esetben indítottak büntetőeljárást. Több mint negyven számítógépet és merevlemezt, ötszáz kisebb adathordozót és számos GPS készüléket foglaltak le. Az előzetes becslések szerint a kárérték legalább negyven millió forint.
A tapasztalatok alapján a leggyakrabban másolt termékek továbbra is a Microsoft Corporation operációs rendszerei és irodai alkalmazásai, a „kalóz toplista” második helyén pedig a Nav N Go navigációs szoftverei állnak. Az ellenőrzések során egy üzlet kivételével mindenhol találtak tört iGO navigációs szoftvereket, boltonként átlagosan egy tucat hamis Nav N Go programot.
Az ellenőrzések során több olyan eset is volt, amikor az üzletek szerviz részében éppen tört operációs rendszerek telepítése zajlott, és a meglepett boltosok már hiába próbálták kiszedni a telepítőlemezeket a gépből. Más esetekben egyértelmű volt, hogy az illegális szoftvereket csak percekkel vagy órákkal az ellenőrzés megkezdése előtt telepítették fel.
Olyan üzlet is akadt, ahol az eladásra kínált notebookok közül egyiken sem volt jogtiszta szoftver, néhány esetben pedig a vámosok távozása után már csak egy üzemképes számítógép maradt a boltban.
A legkeresettebb kalózszoftverek a Microsoft Corporation termékei közül a Windows XP, Windows 7 és Office 2003 és 2007, míg a Nav N Go legnépszerűbb terméke továbbra is a Nav N Go iGO 8 – a többi szoftver tekintetében leggyakrabban tört Photoshop szoftverekkel találkoztak az ellenőrök.
A leggazdagabb tört iGO navigáció-gyűjteményt egy jászberényi és egy gyöngyösi cég birtokolta – számítógépeiken az alkalmazási felület szerinti külön mappákban voltak összegyűjtve a navigációs szoftverek.
Az ellenőrzések eredményességét jelzi, hogy hét nap elteltével – feltehetően a terjedő hírek hatására – már sokkal kedvezőbbek voltak a tapasztalatok: az ellenőrzött boltok többségében viszonylag frissen telepített jogtiszta vagy ingyenes szoftverek üzemeltek a számítógépeken.
Hogyan ellenőrizhető, hogy a vásárolt Nav N Go szoftver eredeti-e?
Az IPR Consulting azt javasolja a fogyasztóknak, hogy a vásárlások során kérjék meg az eladókat, hogy bizonyítsák be a szoftverek eredetiségét, illetve – ha az sehol nincs feltüntetve – kérdezzenek rá, hogy milyen szoftverrel kínálják a készüléket.
A Nav N Go márkavédelmi képviselete tájékoztatja a vásárlókat, hogy a terméktámogatási lehetőségeket és egyben szoftverük eredetiségét a naviextras.com weboldalon ellenőrizhetik. Vásárlás után érdemes mielőbb ellátogatni a www.naviextras.com oldalra, ahol a készüléket csatlakoztatva a rendszer megállapítja, eredeti-e a beszerzett iGO navigációs szoftver. A szoftverhamisítás gyanúját kérjük, közvetlenül a márkavédelmi képviseletnek jelentsék be a +36 20 989 7705 telefonszámon vagy office@iprconsulting.hu emailcímen.
Az IPR Consulting felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogsértő termékeket az Európai Közösség területére való behozatalakor a hatóságok lefoglalják és megsemmisíthetik.
|