Illegális szoftverfelhasználás Budapest belvárosában - foglaltak a vámosok
Az elmúlt hetekben kétszer foglalt le szoftverkalózkodás miatt számítógépeket a VPOP. A két budapesti cég egyike esetében az illegális kereskedelem gyanúja is felmerült – adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.
A jogvédő szervezetekkel való együttműködés és szoftverkalózkodás-felismerő oktatások eredményeként a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) munkatársai kiemelt figyelmet szentelnek az illegális szoftverhasználat felderítésének. A különböző gazdasági hatástanulmányok alapján immáron a szerzői jogi bűncselekmények felderítésére jogosult szervek (Rendőrség, VPOP, stb.) számára is nyilvánvalóvá vált, hogy nem csupán a szoftvercégeket érő kár, avagy törvénysértés, hanem az ország gazdasága szempontjából – adóbevétel-kiesés, munkahelyteremtés – is jelentős pénzügyi veszteséget jelentenek az illegális szoftverek Magyarországon.
A vámosok az elmúlt hetekben két budapesti belvárosi cégnél is ellenőrizték a felhasznált szoftvereket. Mivel a VPOP munkatársai egyértelmű licenchiányosságokra és kalózszoftverek használatára bukkantak, így mindkét cég esetében büntetőeljárást kezdeményeztek.
Az előzetes kalkulációk szerint az egyik társaságnál milliós nagyságrendű jogsértésre derült fény, és a másik, csupán néhány számítógéppel rendelkező kis cég is méretéhez képest jelentős értékben használt illegális szoftvereket. Az ellenőrzött cégek számítógépeit az eljárás folytán feltárt jogsértések alapos gyanúja miatt lefoglalták.
A vámosok mindkét ügyben a hazai fejlesztésű iGO navigációs szoftver tört verzióit, valamint jogellenesen használt Microsoft Windows és Microsoft Office szoftvereket foglaltak le, sőt, az egyik cég esetében az illegális kereskedelem gyanúja is felmerült.
Forrás: VPOP, HENT
|